19. PARTIUMI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA (PTDK) felhívás

A 19. PARTIUMI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA (PTDK) 2016. május 6-án kerül megrendezésre Nagyváradon.

A Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia (PTDK) célja a Kárpát-medencében élő egyetemi hall­gatók tudományos kutatási tevékenységének támogatása és fellendítése, a tantervi képzésnél ma­gasabb szintű, tudományos igényű tevékenység ösztönzése. A konferencia lehetőséget biztosít arra, hogy a tudományos tevékenységet művelő hallgatók ismertessék eddig elért eredmé­nyeiket.

Jelentkezési feltételek

  • A PTDK-ra dolgozattal jelentkezhet Románia vagy más ország állami vagy magánegyetemein, főiskoláin alap- vagy magiszteri képzésben részt vevő bármely hallgató magyar vagy idegen nyelvű dolgozattal, az egyes szakosztályok által megszabott feltételek szerint.
  • A dolgozat nem lehet a tantervben előírt feladatok megoldása, szemináriumi dolgozat, or­szágos vagy nemzetközi konferenciákon már bemutatott dolgozat, eljárásra bocsátott vagy megvédett szakdolgozat.
  • A PTDK-ra bejelentett dolgozatnak maximum öt szerzője lehet. Minden dolgozatnak van lega­lább egy, de legfennebb két témavezető tanára.
  • Lehetőség van a dolgozat versenyen kívüli bemutatására is.

Szakosztályok

  • Angol nyelv és irodalom
  • Filozófia
  • Közgazdaságtan  
  • Magyar nyelv és irodalom
  • Német nyelv és irodalom
  • Neveléstudományok
  • Nyelv, kultúra és civilizáció
  • Román nyelv és irodalom
  • Társadalomtudományok
  • Teológia
  • Zene

A regisztráció online történik a ptdk.partium.ro oldalon, 2016. február 1-től.

Határidő a kivonat és dolgozat feltöltésére:          2016. április 4.

Formai követelmények

A dolgozat terjedelme mellékletek és függelékek nélkül legalább 10 (tíz), legfennebb 35 (har­mincöt) oldal lehet. Kivételt képeznek az idegen nyelvű dolgozatok, amelyeknél a minimális oldalszám 8 (nyolc) lehet.

A dolgozat szerkesztése: a dolgozat szövegtörzsét Times New Roman betűtípussal, 12-es ka­rakterrel, valamint 1,5-es sorközzel kell szerkeszteni, A4-es, álló helyzetű formátumban.

A kivonat- és fedőlapminták a honlapról letölthetők.

A dolgozat bemutatására minden előadónak 10 (tíz) perc áll rendelkezésére, melyet megbeszélés követ, mivel az értékelési kritériumok között jelentős súllyal bír az előadó válaszadási- és vitakészsége.

Díjak

            A versenyben részt vevők számára a konferencia díjtalan.

Egyéb információk a ptdk.partium.ro oldalon találhatók.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Dr. Szász Erzsébet

Főszervező

 

Partiumi Keresztény Egyetem

410209 Nagyvárad, Románia

Városháza (Primariei) 36.

E-mail: partiumitdk@gmail.com

ptdk.partium.ro

Tel.: +40745-590.690

Tel/fax: +40259-406.283

partiumi tudomanyos diakkori konferencia logo

forrás: www.partium.ro