TÜKÖR – házi konferencia

Február 25–26-án rendeztük meg egyetemünk első házi konferenciáját, amelynek az volt a célja, hogy a PKE oktatói számára olyan együttműködési fórumot biztosítson, amely alapját képezi jövőbeli szakmai együttműködéseknek, interdiszciplináris kutatásoknak; az együttgondolkodásnak és –tervezésnek.

A TÜKÖR (Tudományos ülésszak közösségünk részére) rendezvénynek nem volt különálló tematikája, mint ahogyan külön szekcióülések sem voltak, mivel a cél az egymás előtti megmutatkozás volt.

Img 9998Arra ösztönöztük kollégáinkat, hogy 15 percben mutassák be kutatási területeiket, reflektálva aktuális eredményeikre, oktatói–kutatói feladataikra, céljaikra.

Img 0081

A három kar részéről 35 előadó vállalta a megmutakozást, és a két nap alatt több mint 60 résztvevő fordult meg a rendezvényen.

Img 0002

A konferencián elhangzott tematikák egy kiadvány keretében látnak majd napvilágot.

forrás: www.partium.ro